Három kiadó albérletet néztünk meg az egyik szaktársammal (SPOILER: leesett, hogy ő lesz a szobatársam is? :) Na ugye!). Az első a Hóvirág utca 10-ben volt, ami egy — az igazat megvallva — lepukkant hely.
Négyemeletes téglaépítésű „társasház”. A lakás az azt kiadó ember szüleié volt, amit most ránk akart sózni havi 25000 Ft-ért (rezsivel együtt). Velősen megfogalmazva ennyit lehet elmondani a helyről:
- dohos falak
- kellemetlen érzést keltő környezet
- szörnyű tapéták
- járócsempe az előtérben (amitől sírva tudnék fakadni), máshol pedig minden lépésre nyekergő parketta
- nincs internetcsatlakozási lehetőség
- szűkös hely, lásd lejjebb
Nem elhanyagolható az a tény is, hogy gyerekágyakon kellett volna aludnunk (a 170 cm-nél kisebb ágy az még gyerekágy, legalább a kétméteres fekvőhely az ideális nekem) a lereteszelt ajtajú szobában, aminek a másik felében újabb két ember élt volna (ha rajtam múlik, akkor számításaim szerint nem igazán békés egyetértésben).
Summa summarum: Lepukkant fószer, lepukkant kéró.
A második helyhez nem nagyon kellett sokat utazni a Hóvirág utcából, ugyanis következő állomásunk az Egyetem utca 14 IV. emelet akárhanyadik ajtó (mind ugyanolyan) volt. Kellemes szenvedéssel és egy esetleges újabb albérletnéző túrát lezsírozó telefonálással eltöltött 10 percnyi várakozás után elénktárult egy, az elejétől már antipatikus néni, aki direkt félrenézett amikor kezet fogtunk (csú, mily’ boldog szoktam lenni az ilyen helyzetektől!). Azon kívül, hogy egy bunkó, kiderült még róla az is, hogy ő le szokta rögzíteni a telefonjába a telefonszámokat (tehát kétszeresen bunkó). Ennyit erről, jöjjön a „telente fizess még 20 ruppót egy patkánylyukért” lakás részletei!
A tízemeletes szörnyeteg negyedik emeletéig vánszorgott a négyszermélyes lift (a néni miatt), alig fértünk be. Ezen kis affair után kecmeregtünk át egy újabb ajtón, majd be az akárhányadikon.
Az előző „lakás” keltette sokkhatás után kishíjján eltátottam a számat! Normálisan nézett ki a kégli, de amilyen jó volt ránézni, olyannyira kicsi volt! A japánok nagyobb nyúlketrecekben élnek, ez tuti.
Másfélszobás létesítmény négy(!) emberre. Kegyetlenség. Ha koedukált lett volna a dolog, akkor még esetleg befizetek néhány hónapot, de télen veszettül vakartam volna a fejemet, hogy mennyire hülye is lehettem akkor, hogy inkább kifizettem volna az igen drága rezsit is, csak hogy kényszerűen koedukált helyen lakhassak.
A valóság szerencsére nem ezt tükrözte, ugyanis:
- Havonta úgy húszezer forint lett volna a bérleti díj (fejenként) a rezsi télen is még plusz húszezer lett volna (ez kicsapta a biztosítékot, ezért sem emlékszem pontosan a bérleti díjra)
- hárman kellemetlenül, de a nő szerint tervezett (ami szerinte még meg is valósítható) négyen lehetetlenül lettünk volna ott
- Júpíszí tévé volt ott, de nekünk inkább internet kellett volna
Remek hely lett volna ha nem hárman lennénk ott, hanem ketten. Közel is van az egyetemhez, de marhára drága.
Summa Summarum: A néni ingatlanközvetítő.
Hohó, hátravan még Haszkovo!
Nem, nem Bulgáriába megyünk, hanem a Haszkovó utcába.
Természetesen az ellenkező irányba tereltem mindenkit, így plusz húszperces sétakocsikázással jutottunk el a Haszkovóra. Haszkovo. Egy bulgár megyéről elnevezett panelrengeteg. A külföldi földrajzi helyekről elnevezett panel-lakótelepeknek nincsen jó hírük (lásd: Havanna). Az ingatlanközvetítő néni is óvva intett minket Haszkovótól (peersze, tudta, hogyha oda megyünk, akkor keresve sem találunk jobb helyet, überelte az előző két lakást, de nagyon szigorúan), ugyanis sötétedés után megkéselhetnek, elrabolhatják a pénzedet és még sok számos csuda dolog történhet veled, amire nem is számítasz. No, majd kiderül!
Azt gondoltuk, hogy ez lesz a legrosszabb hely, no ide aztán nem megyünk, köszönjük szépen. Végül ez lett az albérletnéző túránk quintesszenciája. Persze, hogy a páratlan oldalnál parkoltunk le és kerestük a páros házszámot. Végül megtaláltuk a blokkot, jó volt nézni, hogy egy rakás bolt sorakozik a lakások alatt (gondolom garázsok lehettek új korukban). Lesz hova leugrani ha nincsen behűtött pezsgő, meg sok más hasznos hiánycikk.
Ez volt az a hely, amire egyszerre bólintottunk rá a lakótársammal, jobb nem is lehetett volna (meg már nem is maradt :-) ). Egy albérlő már két éve ott lakik ahova be fogunk költözni. Szépen rárontottunk, de valamit valamiért... Majd hozunk oda is egy kis életet és nem csak a barátnőjével lesz ott. Minden rendben volt a hellyel, egy jó tágas nappali lesz a miénk, nem fog átjárni senki a szobán keresztül. A szobából nyíló erkélyre pedig ne menjen ki, hacsak nem cigizni akar, amúgy meg úgyis ledobnánk, nagyot úgysem esik majd.
Négy ágy, egy szekrény, nagy asztal. Ennyi mindennel van berendezve a szoba (megboldogult nappali). Internetet majd be akar vezetni a bérlő srác. Mi is. Egy apró hiba van az egésszel, túl szép (tényleg normális állapotban van) a dolog, hogy minden gördülékenyen menjen. A lakást kiadó gyerek nem volt ott, hanem odaadta a szerződést az albérlőnek, aki fogadott minket. A főnök fejet hajtott arra, hogyha akarjuk, akkor alá is írhatjuk a szerződést az albérlő sráccal. Nem írtuk. Miután hazaértem később meg is mondtam mindenkinek, hogy addig nem írom alá a szerződést, amíg nem az adja oda, akié a lakás. Majd finomítunk a dolgokon, igen rendesen. Ha miénk a hely, akkor nyertünk. Igaz, hogy 4-es taxival kell majd jönni-menni, de ez legyen a legkisebb gondunk most.
Sokmindent meg kell még beszélni, hogy mindenkinek elfogadható legyen az egész és meg lehessen kötni a szerződést.
Elébe nézek a dolgoknak. Nem tudom, hogy mikor jelentkezem majd, nincs net még a leendő lakásban. Ha előbb írok, akkor az jót nem jelent. Lesz időm összeszedni a gondolataimat bőven.
Legközelebb a beköltözéssel járó szenvedésről és a beiratkozásról fogok írni, hogy hogyan zajlott le minden.
Munkára fel, éljen Haszkovo!
